sarlós boldogasszonyEgy igazi magyar ünnep.  

Július 2-a Sarlós Boldogasszony napja, egy igazi magyar ünnep. Csak hazánkban emlékeznek ezen a napon arról, hogy az áldott állapotban lévő Mária  -méhében Jézussal-, látogatást tett Erzsébetnél, Keresztelő Szent János édesanyjánál. Ez a nap a magyar hagyományban az aratás kezdete, sok helyen ekkor végezték a búza és gyógynövények megszentelését is.

 

 

 

 

„Nehézkes Máriának” Erzsébetnél, Keresztelő Szent János édesanyjánál tett látogatásának ünnepe.

Sarlós Boldogasszony a szegények és a szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és a fogságban gyötrődők pártfogója, a halottak oltalmazója. Ő a várandós édesanyák vigyázója is. Az ünnep vigíliáján emlékeztek meg Mária anyaságáról. Asszonyi vegetációs ünnep.  Régen e napon kezdték az aratást.

A XVIII. században még az asszony aratott sarlóval, a férfi kötözött. Kalotaszegen a férfiak fejfájára ekevasat, az asszonyokéra olvasót vagy sarlót festettek. Úgy hitték eleink, hogy Szűzanya arat, és fiára hagyja, hogy gyűjtsön és a búzát a konkolytól elválassza. Az „élet”, a gabona, főképpen a búza, Isten ajándéka, Krisztus teste (Oltáriszentség), illetőleg jelképe (úrvacsora kenyere).

 

Újkígyóson az aratásra induló lány búzakoszorút viselt a fején. Göcsejben aratás előtt térdepelve imádkoztak, s aratáskor két búzaszálat kötöttek a derekára, s az ott maradt, amíg le nem esett. Ormánságban, minden férfi patyolatfehér ingben és gatyában fogott aratáshoz, csépléshez. Az alföldiek szent énekeket énekeltek munka közben. Azt tartották, hogy minden aratásban az ítélet napja jelenik meg: a konkoly elválik a búzától. A Szeged környékiek déli harangszókor levett kalappal, kévére ülve imádkozták az Úrangyalát.

Hetényi János szerint a régiségben e napon tartották a virágszentelést; de ez a nap adta alkalmát a szegénygondozásnak, az anyaság ünneplésének és az aratás szakrális kezdetének is.

 

„Isten-áldása van azon a helyen,
Ahol a szent Szűz keresztül megyen.” – tartották a régiek.

 

Felvidéken e napon felvirágoztak egy széket és a ház elé tették, ha arra megy a Nehézkes Mária, legyen hol megpihennie.

A csíkrákosi mondai hagyományban Zablya Péter hatalmas úr, kemény, kegyetlen ember. Féltek tőle az emberek, de áldott lelkű felesége miatt nem gyűlölték. Az asszony hálából lett Péter felesége, amiért az a török rabságból kiszabadította. Mindig féltékenykedett Péter. Az asszony bátyjának véletlenül náluk maradt sarkantyúkereke miatt – idegen csábítóra gyanakodva  tűzpróbára ítélte feleségét. Az asszony Sarlós Boldogasszonyhoz imádkozott. Ura, közben az ablakon át az érő búzatáblát szemlélte, s szólt a feleségének, ha egyedül learatja a termést, eltekint a tűzpróbától. Az asszony sírva fakadt, kétségbeesése elfárasztotta és álomba merült. Péter látta csak, hogy száz meg száz csillagba kapaszkodva angyalok ereszkednek le a búzába. Előttük királynői alak halad, feje körül glória, kezében sarló. Gyorsan learatott az égi sereg. Péter búcsút járt és felépítette a rákosi templomot.

A felsőrekecsini csángók a szoba sarkába, a szőttesek, a párnák tetejére aratás után egy kéve búzát állítottak. Ősszel kimorzsolt szemeit a vetőmag közé keverték. Másutt a pajtába raktak el búzakévét (Jézust), s az karácsony este a felrakott párnák mellé került a szobába, újév reggelig ottmaradt, majd visszavitték a helyére, s magja a tavaszi vetőmagot szentelte. Erdélyben az aratókoszorút vivő legényt vagy leányt leöntözték, s a gazda őket kínálta először pálinkával. Az aratókoszorú régen templomi szentelmény volt; alakja, szerkezete, mint az ugyancsak Napot jelölő Szent Koronáé, s szinte minden templomunknak éke volt.

 

Az egyik legenda szerint, amikor az Egyiptomba menekülő szent családot Heródes emberei üldözték, a búzaszemmé változott Máriát és Jézust egy szántóvető elvetette. Amikor aratott, Mária kérésére kereszt alakot formált a kévékből, s Mária és Jézus arca ott ragyogott minden búzaszemen.

 

A hajdan volt ember annyi termést kért minden esztendőben, hogy jusson a szegényeknek, az ég madarainak, az anyaföldnek, s a rontó erőknek is belőle.

 

Forrás:
Molnár V. József: Kalendárium