hunyadi jánosVaskapu-hágó, 1442. szeptember 6.

572 éve, 1442. szeptember 06-án, a Vaskapu-hágónál fekvő Zajkány mellett, Hunyadi János 15 000 magyar vitézével szétverte Sehabeddin beglerbég Erdélyre zúduló hatalmas seregét. A 669 méter magasságban fekvő Vaskapu-hágó a Bánát határán, a Déli-Kárpátokban található.

A törökök 1420-ban és 1438-ban is a Vaskapu-hágón át özönlötték el Erdélyt, majd 1442-ben újra itt próbáltak magyar területekre törni, azonban Hunyadi János erdélyi vajda, a székelyek ispánja már a Kárpátok hágójánál útját állta a betolakodók roppant seregének.

 

Hunyadi,  1442 márciusában Szeben környékén már fényes győzelmet aratott a Mezid bég vezette török rablóhad felett. Többek között ez és a Hunyaditól elszenvedett sorozatos vereségek bőszítették fel Murad szultánt, aki az európai seregek főparancsnokát, Sehabbedin béget bízta meg a bosszúhadjárat vezetésével. A török sereg célja nem pusztítás és rablás, ennél sokkal több, Erdély és a két szomszédos tartomány, Havasalföld és Moldva elfoglalása volt. Ennek megfelelően a teljes ruméliai (európai) sereg mellé erősítésül több anatóliai (kisázsiai) hadtestet és többezer veterán, kipróbált janicsárt rendeltek. A 80 000 főből álló török sereg ellen Hunyadi mindössze három légiónyi páncélost tudott felvonultatni, de mint a krónika írja „…kivált a székelyekben bízott…”, segítségükkel növelte hadseregét 15 000 főre, és a Vaskapu-hágónál várta be az ellenséget.

 

Hunyadi, a hadrend felállítása után gyönyörű, lelkesítő beszédet mondott, majd ő kezdeményezte a csatát. A több mint négyórás, hihetetlen hősiességgel megvívott ütközetben a magyar had szétverte a többszörös túlerőben lévő, hódító  iszlám sereget.  A hágó környékén zajló harcokban a török sereg nagy része megsemmisült, a magyarok 5000 foglyot ejtettek, kezükre került mintegy 200 török zászló.

A csata után erdőkbe menekülő és szétszóródó törökök nagyrészét a felháborodott és felbátorodott oláhok fogdosták össze és verték agyon.

 

A csata, Antonio Bonfini hiteles leírásában.


Hunyadi János a csata helyén emlékművet emeltetett, melyet 1896-ban Hunyad vármegye megújított, ám az emberi ostobaság és butaság miatt méltatlan körülmények között 1992-re végleg elpusztult. Hunyadi János diadalmának „örök” emléket állító emlékmű sorsa különösen fájdalmas. Ugyanis Hunyadi János, nem csak saját szűkebb hazáját, Magyarországot védelmezte, hanem élete céljának tekintette a balkáni elnyomott népek felszabadítását, a török végleges kiűzését a kontinensről. Oltalmába vette a két új oláh tartományt, a korábban színmagyar Moldvát és Havasalföldet is. Moldvát, azaz Jászországot, mely 1242 óta tatár megszállás alatt állt és csak Nagy Lajos király idejében, 1352-ben szabadult fel székely hadak segítségével. És a szinte ősidők óta szkíta élettérnek számító Havaselvét, melyet görög források Magyarpásztorföldnek neveznek (Ungrovlachia; vlahosz görögül pásztor). Hunyadi János felszabadította a két tartományt a török fennhatóság és elnyomás alól, és az évszázados tatár-török betörések nyomán megcsappant magyar lakosság helyére, a balkánról beözönlő új lakókat a Szent Korona, valamint személyes oltalmába helyezte.

 

 „…Ennek a basának Murád azt parancsolta, hogy először nyomuljon be Havasalföldre, és a lehető legkegyetlenebbül álljon bosszút az oláhon, aki a vele kötött szövetséget felmondta; hasonlóképpen büntesse meg a moldvaiakat, akik Corvinus (Hunyadi) bujtogatására megsértették a megkötött egyezményt; … Az oláhokat páni félelem szállja meg; a szörnyű rettegés és zavar mindent betölt; …János viszont mindkét oláh tartományt jó reménnyel élteti, meghagyja, hogy húzódjanak vissza biztonságos helyre, semmiképpen se szegüljenek szembe a pogány dühével, ha erőik nem elegendőek; higgyék el, hogy ő bátor lélekkel szembeszáll az ellenséggel; sem az erőtől, sem a sokaságtól nem kell félniük, mert a jóságos és mindenható Krisztus, az igaz hit védelmezője, nem fogja cserben hagyni sem őt, sem szövetségeseit, ő pedig megígéri, hogy győzhetetlen szellemének segítségével mihamar megtorolja az ocsmány nemzet bűneit. Azt javasolja, hogy ha túlságosan félnének, meneküljenek az ő táborába…”

 

Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Harmadik tized, Ötödik könyv

(Balassi kiadó, fordította: Kulcsár Péter)


A zajkányi győzelem katonai jelentősége és erkölcsi értéke hatalmas volt. Először történt, hogy egy kitűnően felszerelt, szultáni elit csapatokkal megerősített török hadsereg megsemmisítő vereséget szenvedett. A világhódító Murád szultán diadalmenete a székely-magyar vitézek kardján megakadt, a szultáni csapatok legyőzhetetlenségének mítosza szertefoszlott. Nem csupán Magyarország, hanem az egész keresztény világ megmenekült a megsemmisüléstől. Ezért nevezték méltán Európa szerte Hunyadi Jánost a „Kereszténység pajzsának” és „Krisztus győzhetetlen bajnokának”


Az olasz Ranzanus szerint: „Bizony, ha ő meg nem állítja Murád hódító útját, vége lett volna Magyarországnak, a szomszédországoknak, sőt a mi Itáliánknak is. Örök hála illeti őt magyarok és szomszédnépek részéről, hogy megóvta Magyarországot a török támadásától.”

 

A fényes győzelem alapozta meg Hunyadinak a következő években indított támadó hadjáratait, mellyel a harcokat az országhatároktól messze kitolta, a balkáni népekbe reményt öntve és azokat tehermentesítve, saját területén támadta az iszlám világhódító birodalmát.

 

Kapcsolódó cikkek:

Hunyadi János lelkesítő beszéde a zajkányi csata előtt
Hunyadi János győzelme a Vaskapunál (Bonfini leírása)

A zajkányi csata emlékezete

A törökverő hős